Derzsy Napok 2017., Bükfürdő

ÖSSZEFOGLALÓ, ELŐADÁSOK

2017. június 1 – 2 között Bükfürdőn került megrendezésre a jubileumi, XXV. Derzsy Napok Tudományos Szakülés. A rendezvényre a hagyományoknak megfelelően a MOÁE Baromfi-egészségügyi Társasága és a CEVA-Phylaxia Zrt. közös lebonyolításával került sor rekord számú résztvevővel, hiszen a regisztrációk száma meghaladta a 300 főt. A jubileumi szakülés alkalmával a résztvevők a Társaság logójával díszített kulcstartót vehettek át a helyszínen.

A színvonalas szakmai programot felvonultató konferencia és az azt követő kikapcsolódás helyszínéül a Hotel Caramell **** Bükfürdő szolgált.

A Szakülést Paljak János, Társaságunk elnöke nyitotta meg, majd emlékplaketteket adott át a 70., 75. és 90. életévüket idén ünneplő kollégáknak. Ezután a „Baromfi-egészségügyi Társasági Díj” átadására került sor, melyet idén két, 80. és 90. életévét betöltött kollégának ítélt oda Társaságunk elnöksége, Tanyi Jánosnak és Mészáros Jánosnak.

Ezt követte a Derzsy Díj átadása, melyet az idei évben egy ifjú állatorvos kolléga, Gyuranecz Miklós kapott meg eddigi tudományos munkásságának elismerése jeléül. A díjat a Ceva-Phylaxia Zrt. részéről Palya Vilmos adta át.

A tudományos szakülés első napja a Derzsy díjazott előadását követően a 2016/2017-es madárinfluenza-járvány témáját járta körül, melynek során külföldi és magyar előadókat is hallhattunk. A első napi szakmai program zárásaként egy „Madárinfluenza fórum” keretében ütköztethették véleményüket a résztvevők, melynek során olykor parázs vita alakult ki az egyes ágazati szereplők között. A felszínre került feszültségek oldására a Ceva-Phylaxia műsoros gálavacsorája teremtett remek alkalmat.

A második nap szakmai programja során magyar előadók változatos témájú előadásait hallgathattuk végig, melyet Elnök Úr szavai zártak, aki a szakülést sikeresnek nevezte és felhívta a jelenlévők figyelmét a Társaságban ősszel következő választásokra.

A szakülésen elhangzott előadások megtekinthetők az alábbiakban:

Az eseményen készült képeinket megtekinthetik a galériában.

Köszönjük a támogatást: